Iskolánk névadója – Chernel István – idén lenne 160 éves. Ebből az alkalomból a tanév utolsó heti programjai is vele kapcsolatosak lesznek. A projekthét bevezetéseként fogadják szeretettel főigazgató asszony Chernel-gálán elmondott beszédét:

Kedves Megjelentek, szeretettel köszöntök minden chernelest mai, jubileumi Chernel-gálánkon!

Játékos névismétlésem talán elfogadható, amennyiben célzatos. Mindennapjainkban -legyünk pedagógusok, diákok, szülők vagy egyéb kapcsolat érintettjei -ugyanis rutinszerűen használjuk a Chernel nevet. Természetes számunkra, hogy chernelesek vagyunk; ez a kifejezés egyszerre jelenti barátainkat, biztonságos és otthonos tanulási-nevelési közegünket, egyfajta minőséget, életérzést is talán.

Ám belegondolunk-e olykor, ki áll e szó mögött? Iskolánk névadója, Chernel István születésének 160. évfordulója megfelelő alkalmat kínál arra, hogy megidézzük az ő gazdag, sokoldalúan munkás és minden tekintetben tiszteletreméltó életművét. Sajnálatosan rövid de teljes életút ez, melynek szellemi örökségét nemcsak jó szívvel vállalhatjuk, hanem ápolni kötelességünk is.

Mindehhez azonban nem árt időről időre számbavennünk: mit is takar a „Chernel-brand”, mi az, ami az életműből napjainkban aktuális lehet számunkra. Először természetesen a profilképhez kapcsolódó ismert címkék, a hashtagek törnek elő cherneles „köztudatunkból”. Kiváló természettudós – európai elismertségű ornitológus – példaértékű vadász – a síelés hazai meghonosítója – és persze a Madarak és Fák Napjáé is. Egyesek talán még azt is tudják, azért lett iskolánk névadója, mert a Velencei-tóhoz számos szállal kötődött. Visszatérően tanulmányozta madárvilágát, de az itt élő emberek szokásait, nyelvhasználatát is megörökítette írásaiban.

Tekintettel azonban az ünnepi alkalomra, kérem, engedjék meg, hogy egy kissé betekintve a címkék mögé, Chernel István életművének három fő vonásáról beszéljek. Ami számomra fontos, az egyrészt a szakmai munkásságában és világlátásában egyaránt megmutatkozó józan kiegyensúlyozottság, másrészt a gyakorlati hasznosulást szem előtt tartó, egységbe rendezett sokoldalúság és végül a hatalmas munkabírás.

Chernel István olyan természettudós és ember volt, aki harmóniában élt nemcsak a természettel, de önmagával is. Teremtő kiegyensúlyozottságot keresett múlt és jövő között, s ezt tartotta szem előtt akkor is, amikor a kor külföldi vívmányait meghonosította hazánkban.

Ez utóbbira hadd említsek néhány példát! Amerikai mintára szervezete meg nálunk is 1902-ben a Madarak és Fák Napját, mely máig a gyakorlati állatvédelem példaértékű tömegrendezvénye. Norvégiai tanulmányútjának tapasztalatait egy komplex kötetben foglalta össze, melyben nemcsak a megismert és felfedezett madárfajok életéről ír, hanem külön fejezetet szentel például a lappoknak, akik ekkor még tartották ősi szokásaikat, nyelvüket, kultúrájukat. Ám talán ennél is érdekesebb, hogy a világra nyitott, lelkes természettudós hazatérve ismeretterjesztő könyvet írt a Norvégiában megismert síelésről, A lábszánkózás kézikönyve címmel, így honosítva meg hazánkban ezt az északi sportot.

Chernel István egyszerre volt a világra nyitott, innovatív elme ugyanakkor azonban racionálisan konzervatív is, aki például a magyar nyelv, a nemzeti tradíciók védelmében következetes szigorral lépett fel. „A mai vadászat és szakirodalom legjavában idegen utánzat, majmolása a németeknek, angoloknak; nem tartjuk be azt az irányt, mely pedig csak egy lehetne, csak egynek szabadna lennie, ha jellegünket meg akarnók őrizni, és eredetiségünket olcsón nem felejtenénk, ez pedig: a nemzeti, a tradíciókhoz hű és az ősi alapon való fejlődés.” … „Megtartva a nemzeti alapot és ezen tovább fejlődni; beolvasztani a külföld előnyeit a mi eredetiségünkbe és átformálni sajátságos felfogásunk és honi viszonyaink szerint: semmivel
sem több, amit óhajtok.” Írta 1889-ben A nemzeti vadászat s szakirodalmunk érdekében című cikkében. S hogy mindezt nagyon is komolyan és felelősséggel gondolta, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az 1898-ban megjelent, A magyar birodalom madarainak névjegyzékében, – akkori felettesével, Hermann Ottóval és néhány kortárs nyelvésszel is megvitatva- az egyes fajok latin elnevezése mellett a magyar megfelelőt is szerepeltette. Így teremtve meg a magyar madártani nomenklatúra alapjait.

A magyar nyelv és a magyar nyelvű szakirodalom ügyének következetes felvállalása azonban már át is ível második témámhoz, az egységbe rendezett sokoldalúság és a gyakorlati hasznosítás követendő példájához.

Egyrészt talán a nagy polihisztor példakép, Herman Ottó szellemi hatása, másrészt a szülői házban tapasztalt sokszínű tudományosság lehet az oka annak, hogy Chernel István sokoldalú tudós volt. Olyan gondolkodó és kutató elme, aki képes volt sokágú tevékenységét egységbe rendezni. Madártani kutatásai alkalmával természetesnek tartotta, hogy -például itt, a Velencei-tónál- szerzett néprajzi vagy nyelvészeti megfigyeléseit is lejegyezze, majd azokat is megírja és publikálja. Szenvedélyesen gyűjtötte a régi és tájnyelvi kifejezéseket, madárneveket, hogy azután azokat a magyar nyelvű szaknyelvben következetesen meghonosítsa.

Chernel mindenekelőtt saját tudományában tartotta fontos szempontnak a gyakorlatban való alkalmazást. Ismereteit, melyeket a Velencei-tó, a Hortobágy vagy éppen a Hanság vidékeit bejárva gyűjtött, a gyakorlati madárvédelemben is kamatoztatta. Nemcsak a már említett Madarak és Fák Napját honosította meg, hanem a madárodúkat és madáretetőket is, továbbá ő szervezte meg az Országos Állatvédő Egyesület kőszegi intézményét is. Fő műve, az első magyar tudományos igényű madártani munka, a Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségökre már címével is utal erre a szemléletmódra. Megírására a földművelésügyi miniszter adott megbízást Chernelnek azzal a céllal, hogy gyakorlati tanácsokat adjon a gazdasági szakembereknek. 

Ez a monumentális műve 22 év gyűjtőmunkájának eredménye, és jól példázza szerzőjének hatalmas munkabírását, melynek kiemelésével mondandóm harmadik -egyben utolsó-eleméhez értem. A termékeny és elmélyült szakmai munka nála értelemszerűen mindig igényes terepi gyűjtőmunkán, gyakorlati megfigyeléseken alapult. Így írta szakcikkeinek sokaságát. Emellett fontos külföldi munkákat fordított magyarra, például a Brehm-féle Állatok világának három kötetét. Létrehozta és vezette a vas vármegyei múzeum természetrajzi osztályát, majd a Magyar Ornitológiai Központ vezetője lett. Mindezt 57 év alatt, mely számára megadatott.

Emlékezzünk rá végül a természetvédelemről szóló soraival: „Irtjuk és kifosztjuk a természet kincseit… Önzésünk elragad… Ész és szív mindíg együtt vezessen, mert csak a szellem erejének, és a kedély nemességének kellő összhangjával lehetünk méltók a természet egészéből egy fejjel kiemelkedni”.

Csordásné Bölcsics Márta